Vörös Oroszlán Lovagrend

Ferences Barát

A ferences barát a 16-17. században A ferences barát a hódoltság korának egyik legszívósabb alakja volt. Míg sok pap és szerzetes elmenekült a török elől, a ferencesek gyakran ott maradtak a végvári és a megszállt területeken, mert a szegénységi fogadalmuk és az egyszerű életmódjuk miatt a török hatalom megtűrte őket. Barna vagy szürke csuhát viselt, derekán a hármas csomóra kötött fehér kötél a szegénységet, a tisztaságot és az engedelmességet jelképezte. Nem viselt saját vagyont, alamizsnából és a hívek adományaiból élt. A végvári vitézek életében a barát több szerepet töltött be egyszerre. Ő volt a tábori lelkész, aki misét mondott és gyóntatott a csata előtt. Sokszor ő gyógyította a sebesülteket, mert a kolostorokban gyűlt össze a kor gyógynövény-ismerete. Írástudóként pedig gyakran ő vezette a krónikát és a levelezést is.

Spanyol

Pikás zsoldos katona

A fényes mellvértet és taréjos sisakot viselő férfi a végvárban szolgáló nyugati mintájú nehézgyalogost testesíti meg. A fején viselt sisak a morion, ennek magas taréja és felhajló karimája a 16. századi európai gyalogság jelképe volt. A mellvért a legdrágább felszerelések közé tartozott, ezt főleg a jobban fizetett zsoldosok és a testőrség viselte. A kezében tartott alabárd sokoldalú fegyver volt: a hegyével szúrni, a baltájával vágni, a kampójával a lovast lerántani lehetett. Például a gyulai várban német és más idegen zsoldosok is szolgáltak a magyar őrség mellett.

Fegyverzet

alabárd, tőr, pika, hosszúkard

Páncélzat

morion sisak, acél mellvért

Spanyol

Alabárdos zsoldos katona

Végvárban szolgáló spanyol zsoldos katona. A 16. században a Habsburg uralkodók spanyol gyalogságot is vezényeltek a magyar végekre, mert a spanyol terciók Európa legjobban képzett és legfélelmetesebb gyalogosai voltak. A homokszínű, zsinóros kabát és a jellegzetes magas nemezsüveg a korabeli spanyol katona viselete, ami eltért a magyar és a német zsoldosok ruhájától. A kezében tartott alabárd sokoldalú fegyver volt: a hegyével szúrni, a baltájával vágni, a kampójával a lovast lerántani lehetett. Az alabárdosok páncéllal vagy anélkül, mégis fegyelmezett sorokban harcoltak, és zárt alakzatban tartották a frontvonalat. Az idegen zsoldosok jelenléte jól mutatja, hogy a végvári háború európai ügy volt, nem csak magyar és török küzdelem.

Fegyverzet

alabárd, tőr

Spanyol

Zsoldos tiszt

A díszes, az akkor időben drága kék zekét viselő fiatal a végvárban szolgáló spanyol zsoldos tiszt. A 16. században a Habsburg uralkodók spanyol gyalogságot vezényeltek a magyar végekre, és ezeket az egységeket tapasztalt spanyol tisztek irányították. A tiszti rangot a ruha minősége mutatta meg. A finom kék posztóra varrt sűrű fehér gombsor, a világos szegés és a gondos szabás jóval költségesebb volt a közkatonák egyszerű viseleténél. A kezében tartott markolatkosaras egyeneskard a kor jellegzetes tiszti fegyvere, aminek kosárszerű vasa megvédte a kézfejet a vágásoktól. A fehér tollforgós kalap a rangot és a tekintélyt hangsúlyozta. Egy ilyen tiszt vezette a rábízott gyalogosokat a csatában, tartotta a fegyelmet, és felelt a katonái kiképzéséért. A spanyol tisztek jelenléte jól mutatja, hogy a végvári háború nemzetközi ügy volt, amiben Európa több országának katonái vettek részt.

Fegyverzet

markolatkosaras egyeneskard

spanyol

Előkelő nő

A 16. században a Habsburg szolgálatban álló spanyol tisztek és nemesek olykor magukkal hozták a családjukat is, így a magyar végekre eljutott a spanyol udvari divat egy-egy eleme. A spanyol viselet Európa-szerte mérce volt, a fekete szín pedig a spanyol udvar kedvelt színe, ami a méltóságot és a komoly eleganciát fejezte ki. A fűzős fekete pruszlik karcsú, egyenes tartást adott, a fehér gyolcsing pedig a tisztaságot és a jómódot mutatta. A tollal díszített barett a rangos hölgy fejfedője volt. Egy ilyen asszony a tiszti vagy nemesi család tagjaként érkezett a várba, és a viseletével a férje társadalmi helyzetét is képviselte.

Ruházat

tollas barett, fűzős fekete pruszlik, fehér gyolcsing

Magyar

Főúr és nemesasszony

A vörös bársony dolmányba öltözött férfi a hódoltság kori magyar főnemességet testesíti meg. A dolmány a 16-17. század jellegzetes magyar férfiviselete volt, amit a szűk szabás, a mellen végigfutó sűrű gombolás és az aranyzsinóros díszítés jellemzett. A prémes, tollforgós süveg és a sárga szattyáncsizma a rangot és a vagyont jelezte, mert a festett bőr és a kócsagtoll drága portéka volt. Az ilyen főúr a végvár kapitánya vagy a környék birtokosa lehetett. Mellette a felesége áll, akinek viselete a férjes nemesasszony jelképeit hordozza. A hajadonok pártát viseltek, az asszonyok viszont befedték a hajukat főkötővel vagy fátyollal. A vörös mellény és a fehér vászonkötény a jómódú, de nem pompázó úrnő öltözéke.

Ruházat

prémes tollforgós süveg, aranyzsinóros vörös bársony dolmány, sárga szattyáncsizma

Füvesasszony

A füvesasszony a végvár és a környező falvak gyógyítója volt, akihez akkor fordultak az emberek, ha baj érte őket. A hódoltság korában nem volt orvos és gyógyszertár a végeken, így a betegek, a sebesült katonák és a szülő asszonyok az ő tudására bízták magukat. Ismerte a mezők, az erdők és a vizek partjának növényeit, tudta, mikor kell gyűjteni, hogyan kell szárítani és milyen bajra kell adni őket. Főzeteivel a lázat csillapította, a sebeket tisztította, a fájdalmat enyhítette, és a mindennapi nyavalyákat kezelte. A tudását nem könyvből tanulta, hanem az anyjától és a nagyanyjától örökölte, szájról szájra, gyakorlatból. Ezt a tudást a falu megbecsülte, de olykor félte is. A gyógyító asszonyokat sokszor gyanakvás övezte, és a füves tudás miatt nem egyszer boszorkánysággal vádolták őket. A füvesasszony mégis pótolhatatlan volt a közösségnek, mert az ő kezében volt az egészség és sokszor az élet is.